Az „üss vagy fuss” stresszválasz

Agyunk minden pillanatban megfigyeli és értékeli a világot, és egyetlen kérdés érdekli: „Biztonságban vagyok-e?” Ezt a kérdést mindhárom szinten felteszi:

3. racionális

2. érzelmi és

1. túlélés szintjén. (ld. a cikk 1. részében az agy hármas tagolását)

Ha egy pillanatban agyad úgy „dönt”, hogy bármely három szint egyikét illetően veszélyben vagy, riasztást küld a testedbe, és létrejön az „üss vagy fuss” stresszválasz. Az agytörzs (1) túlélési mechanizmusai bekapcsolnak, hogy szembenézhessen a veszély-helyzettel. Vagy ha szükséges, elfusson. Ezek a reakciók az agyban akkor is létrejönnek, ha egy tigris kerget, de akkor is kialakulhat, amikor vizsgázol vagy egy ijesztően villogó fényt látsz a visszapillantó tükörből. Ha az agyad eldönti: „Veszély van!”, beindul a túlélési mechanizmus (ld. 1-es agyi régió), és az agy vészriadót fúj. A stresszválasz az alábbi testi történéseket is magával vonja:

• adrenalin szabadul fel (ha túl sokszor történik: szorongás/depresszió),
• vércukorszint megemelkedik (ha túl sokszor történik: cukorbetegség)
• vérnyomás emelkedik (ha túl sokszor történik: magas vérnyomás)
• a pulzusszám nő (ha túl sokszor történik: szívritmus-zavar)
• izmok feszülnek (ha túl sokszor történik: fibromialgia, hát-és nyakfájás stb.)
• pupillák kitágulnak (ha túl sokszor történik: távollátás)
• az immunitás kikapcsol (ha túl sokszor történik: immunbetegségek)
• az emésztés leáll (ha túl sokszor történik: irritábilis bélszindróma, emésztési nehézségek)
• szexuális működés kikapcsol (ha túl sokszor történik: impotencia, meddőség)

A fent felsorolt testi reakciók a szervezet teljesen megfelelő válaszai akkor, ha egy oroszlán támad ránk, vagy más valódi életveszélyben vagyunk.

Amikor a test és az agy a stresszválasznak esnek áldozatul, védekező pozícióba helyezkednek (működéseiket kikapcsolják). Ilyenkor az agy vérellátása is beszűkültebb, korlátozottabb.

Ha tehát a limbikus rendszer aktiválódik (félelmet, haragot stb. érzünk), egy olyan üzenetet küld az agy központi rendszerének, hogy a biztonságunk érdekében tartsa fenn a stresszválaszt (üss vagy fuss). Ha ez gyakran ismétlődik, egy olyan automatikus válaszreakcióvá válik, amely minden esetleges veszélyhelyzetben működésbe lép.

Amikor a veszély elmúlt, normál esetben a stresszválasz is megszűnik, és a test működése az egyensúlyi, biztonságos állapotába billen vissza.

Ugyanakkor, a vészreakció a legtöbbször olyan esetekben aktiválódik, amikor nincs valódi életveszély. Ezeknek a reakcióknak az állandósulása feltételezhetően gyerekkorra vezethető vissza. Kicsi korunkban sokminden ismeretlen, sokmindentől természetszerűen félünk. Az agy magasabb szintű funkciói még fejlődésben vannak. Ez azt jelenti, hogy sokszor zsigeri, testi válaszaink vannak a külső környezeti hatásokra. Mivel a szülőket sem tanította és tanítja senki arra, hogy miért is szükséges a gyermekek elfogadó szeretete és minél több megnyugtató körülmény kialakítása a számára, gyakran a szülők reakciója is a stresszhelyzet fenttartását jelenti az egyébként is sokszor (természetszerűen) szorongó gyermek számára. Mivel tudatosan senki nem tanít bennünket arra, hogy hogyan edzzük rá idegrendszerünket a kiegyensúlyozott működésre, úgy válhatunk felnőtté, hogy a testünk az évekkel ill. évtizedekkel előtti  helyzetekre reagál ahelyett, hogy a jelenre adna adaptív, építő válaszokat.